GG
Adatbázis · ügy

Gődény György pártja 2018-ban 153 millió forint állami kampánytámogatást vett fel, és azóta sem fizette vissza

Gődény György · Közös Nevező párt
Érintett közpénzBecslés alattA visszafizetetlen állami kampánytámogatás 153 millió forint (szeged.hu).

Az ügy ismertetése

Sajtójelentések és nyilvánosan hozzáférhető dokumentumok alapján. Jogerős ítélet hiányában az érintett személyek ártatlannak tekintendők.

A szeged.hu szerint az oltásellenes Gődény György már a 2018-as választáson is indult Közös Nevezőre keresztelt formációjával; listát sikerült állítani, amiért felvette a 153 millió forintos állami kampánytámogatást, az egy százalékot azonban nem érte el, és a pénzt azóta sem fizette vissza. A Transparency összesítése szerint 2014-ben és 2018-ban hétmilliárd forint tűnt el a kamupártok zsebében.

Láttuk jönni: elindulna a választásokon a Gődény-féle kamupárt
Cikk olvasása →

Kapcsolódó hírek

A K-Monitor sajtóadatbázisból — 0 cikk a felelős személyhez (a 40 legfrissebb).

Telex2026. ápr. 26.A Kutyapárt megszűnése is szerepel a forgatókönyvek között, a visszafizetendő 640 millió forint egyötödét tudták összeszedniszeged.hu2025. aug. 5.Láttuk jönni: elindulna a választásokon a Gődény-féle kamupártatlatszo.hu2026. márc. 20.Aláírás-mátrix: rengeteg kamu ajánlást jelentettek, már 80 büntetőeljárás indult24.hu2026. márc. 18.Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanúHVG2026. márc. 14.Félszáz ajánlásgyűjtéses választási bűncselekményt azonosítottak, és ez csak a jéghegy csúcsaMagyar Narancs2025. okt. 8.Buli van!atlatszo.hu2023. jan. 10.Mindössze hét vádemelésre került sor a több tucat büntetőeljárásból hamis választási ajánlások miattMagyar Narancs2022. márc. 17.Adatvédelmi eljárás indul Gődényék pártja ellenatlatszo.hu2022. márc. 12.Tömegével élhettek vissza az aláírásokkal a választási ajánlásgyűjtésen, több tucat büntetőeljárás indultalfahir.hu2022. febr. 25.Gődény György hatszáz ajánlását dobták vissza, erről panaszkodik egy embere egy hangfelvételenRtl.hu2022. febr. 23.Elhunyt személyek adatait találták Gődény György pártjának ajánlóíveinAzonnali2021. nov. 5.Gődény György is indul 2022-es választáson, a Normális Élet Pártja mind a 106 választókerületben indít jelöltetTelex2021. jún. 18.Még nem jutottak el gyanúsítottig a Gődény pártja körüli költségvetési csalás nyomozásábanG72021. jún. 2.Százmilliókkal gazdagította a járvány a vírusszkeptikus Dr. Lenkeit, nagyot szakítottak Dr. Gődénnyel is24.hu2021. máj. 4.Seres Máriáék kamupártjában ipari mennyiségben hamisítottak, és zacskóból osztották a pénzt4442021. jan. 15.Új pártot jegyeztek be a Gődény Györgyével szomszédos telekreBlikk2021. jan. 14.Pártba terelné híveit a járványtagadó Gődény György – Vajon elindul a 2022-es választásokon?Telex2020. okt. 6.Gődény pártja: költségvetési csalás miatt is nyomoznak

Kiket ért már utol az igazságszolgáltatás?

27 fő van jelenleg előzetes letartóztatásban, 1 fő jogerősen elítélve — a NER-hez köthető ügyekben.

Összes ítélet →